Az Emlékszobáról

Szabó Lőrinc 20.000-es könyvtára, emlékszobája lényegében érintetlenül áll – már 60 éve. Először a költő felesége Mikes Klára és lánya Gáborjáni (Kis-)Klára, majd a költő fia ifj. G. Szabó Lőrinc a versekből ismert Lóci gondozta. Az ő halála óta ifj. Szabó Lőrincné és a költő unokája Gáborjáni-Szabó Réka viszi ennek feladatát. Kabdebó Lóránt DSc, professor emeritus időközben digitálisan is feldolgozta és a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének vezetőjeként feldolgoztatta az anyagokat, sok-sok éves, áldozatos munkával.

Az Emlékszoba sajátossága, varázsa, hogy van itt olyan igazi, kézbe vehető, porszagú, ámde a költő érintése által élővé és örökéletűvé varázsolt hatalmas könyvtár!! Ott áll az írósztala úgy, ahogy azt halála napján hagyta… Fiókjában afrikai útról hazahozott, “titkos” homok… A kalapja, amit egyiptomi útja során hordott. A halotti maszkja is… És igen: az ott a képen a szék háttámláján az ő löttyedt kordzakója…

A polcokról (szó szerint) a fejünkre eshet eats, Wordsworth és Coleridge eredetiben, Szabó Lőrinc fordítási jegyzeteivel.

Az Alapítvány (csak) előzetes bejelentlezéssel, korlátozott időkben, de nagy szeretettel fogadja az érdeklődőket, különösen iskolai csoportokat, és kutatókat!